„Sose hallottam róla, ez valami japán izé? / Feketeöves manga-guru vagyok, vágom: ez egy ilyen japán izé!” — Mi a kendo?
A japán kardvíváson alapuló harcművészet és versenysport.
Harcművészet, mert szerves része az etikett, az alapvető kulturális és filozófiai alapok oktatása és ismerete. A fizikai képességek mellett ismerni kell az egyes technikák mögött lévő elveket, és a mozdulatok értelmét, értelmezését.
Versenysport, mert szövetségi és egyéb keretek között számos verseny van, ahol a kendósok (japánul: kendoka) összemérhetik tudásukat.
„Én már így is tökéletes vagyok, miért lenne ez hasznos? / Nem érzem, hogy a korommal fejlődnék is. Lehet, hogy néha haszontalanok a napjaim?” — Mi a célja?
Az egyén testi, lelki és szellemi fejlesztése a testedzésen és a csapatmunkán keresztül. Az edzések nyilvánvalóan fejlesztik a fizikumot, ez nem is lehet kérdés. Viszont a dojo-ban (a dojo egyszerre jelenti a klubot és a helységet, ahol edzünk) mindenki gyakorol mindenkivel, korra, nemre és tapasztalatra való tekintet nélkül. Nem ritka látvány, hogy az idősebb, tapasztalt kendós türelmesen magyaráz a derekáig érő kisiskolásnak. Az „öregek” így gyakorolják azt, hogy a nyilvánvaló tudásukat és fölényüket félretéve önzetlenül, a legjobb szándékkal adják át tudásukat a legkisebbeknek. És az sem ritka látvány, hogy a páncélból szinte ki sem látszó csöpp gyerek bátran, de fegyelmezetten nekiront a nála kétszer nagyobbaknak a gyakorlások során. Ők így gyakorolják azt, hogy félelem nélkül, a cselekedeteikre figyelve érjék el céljaikat.
„Szerintem ez lózung, olyan nincs, hogy mindenkinek jó valami! / Nem tudom mit akarok elérni, bizonytalan vagyok, … vagy mégsem?” — Kinek mit adhat?
A kendo nem minden, de tényleg sokat nyújthat. Viszont ez leginkább attól is függ, hogy ki mit keres?
Egy félszeg, testileg (még) nem túl erős gyereknek egyrészt a fizikumát fejleszti. Másrészt, ahogy ügyesedik, nő majd az önbizalma is. Homogén közösségbe kerül, ahol egyedül a nyilvánvalóan látható kendo-tapasztalat tesz különbséget a közösség tagjai között, így senkiben nem lesz kisebbségi komplexus vélt (vagy valós) negatív tulajdonságok vagy képességek miatt.
Egy agresszív, kötekedő gyerek elsősorban a fegyelmet fogja megtapasztalni – és megszokni. Az edzés-módszerek egyik célja a túltengő energiák helyes mederbe terelése. Az edzéseken a lehetősége sem lesz meg senkinek, hogy az erejével visszaéljen. És ez lassan majd hatni fog a mindennapokban is.
A fiataloknak elsősorban egy aktív testedzés, amin keresztül fizikai képességeiket fejleszthetik, vagy szinten tarthatják. Másrészt egy komplex közösség is, ahol az élet számos területéről vannak emberek, így mindig lehet tanulni valamit, vagy hallani valami hasznosat. (A teljesség igénye nélkül: az erőspaprika termesztés trükkjei, gitárhangolás, kutyaidomítás gumicukorral, minden a lámákról … és persze van egy jó csomó marginálisan szalonképes sztori, amiket itt most fedjen jótékony homály… .)
A családdal a háta mögött a napi munkában megfáradt idősebb korosztálynak pedig „énidő” és aktív kikapcsolódás. A legfiatalabb klubtagok 8 évesek, a legidősebbek pedig már a „B oldalt hallgatják” ahol a jobb számok vannak (értsd: 50 felett…).
„Akkor két órán át csak püfölik egymást? Az biztos fáj majd… / Tök gáz, mert vagy csak hadonásznak a levegőben, vagy nyomják a fekvőtámaszokat.” — Egyáltalán, hogy néz ki egy edzés?
Nincs két teljesen egyforma edzés, de egy kétórás tréning általában az alábbi blokkokból áll. Egy 5-10 perces bemelegítést követően rövid „suburi” tréning következik, az alapvágásokat gyakoroljuk. Ezek után páros gyakorlás, ahol az egyes támadásokat és kombinációkat gyakoroljuk ellenféllel szemben. Ez lassú, ellenőrzött és figyelve a technikára mindenki gyakorol mindenkivel. Ezek után a kezdők külön, egy-egy idősebb kendós felügyelete alatt gyakorolják az egyes alaptechnikákat. A haladók (a „páncélosok”) pedig vívnak. Meghatározott szempontok szerint csak egyes kombinációkat gyakorolnak, vagy szabad vívás van. Egy átlag edzés során 8-14 ellenféllel kerülhetnek szembe a vívások során, ami elég sokrétű tapasztalatszerzést jelent.
„Aggódok, mert soha nem csináltam ilyet. / Majd én megmutatom, sztrítfájter vagyok már most is.” — Milyen előképzettség kell?
Semmilyen. Ha már van küzdősportos, vagy harcművészettel kapcsolatos előélete valakinek, az lehet hasznos. De legalább annyival meg is nehezíti majd fejlődését, mert a régi, más stílushoz kötött beidegződések egy részét el kell felejteni. (Az üres pohárba rögtön lehet vizet tölteni, a teliből először ki kell önteni valamennyit — tartják a tápiógyörgyei bölcsek. És nekik aztán lehet hinni… .)
„Régóta nem sportoltam, biztos nem bírom majd.” — Mennyire megterhelő?
Teljesen mindegy hány éve csinálja valaki, az edzés végén mindenki fáradt lesz. A komfortzónája mindenkinek más, kinek kisebb, kinek nagyobb. A fejlődéshez viszont ebből ki kell lépni. Egyáltalán nem teljesíthetetlen egy keményebb edzés sem, de akkor sincs gond, ha valakinek esetleg ki kell állnia egy kicsit. Viszont páncélt már csak az kap, akinek a mozgáskoordinációja már megfelelő, és akinek a fizikuma már hozzáerősödött.
„És mikor leszek már fekete öves? / Akkor nem is lesz rögtön páncélom?”
Nem, nem lesz. És övek sincsenek. Először mindenki egyszerű sportruhában kezd. Amikor megtanulja az alapvető etikettet, tisztába lesz a kendó elveivel és mennek az alaptechnikák, akkor pár hónap elteltével erről számot ad a „hakama-vizsgán”. Ha átmegy, akkor felveheti a sötétkék felsőt (japánul: gi) és a hosszú bőszárú nadrágot (hakama). Így edz pár hónapot, és amikor már ura a saját mozdulatainak, fizikálisan erősödött és pontosan és kontrolláltan használja a bambuszkardot (shinai), akkor teszi le a „páncél-vizsgát”. Ennek során egy páncélos ellenfélen bemutatja az alapvető támadásokat. Siker esetén viselheti a következő edzésektől a páncélt (bogu) és vívhat szabadon, ellenfél ellen. Innen pedig majd aktivitásának megfelelően mehet vizsgázni 2 kyu, 1 kyu, 1 dan, 2 dan, stb. fokozatokra. De csak hogy tiszta legyen: a kendót „megtanulni” soha nem lehet, gyakorolni egy életen át kell.
„Sajnos nem tudok drága felszerelést venni! / Alig várom, hogy megvegyem Japánból a legdrágább cuccot, mert azzal biztos jobban megy majd!” — Milyen felszerelés kell, ha el akarom kezdeni?
Legelőször semmi nem kell. A bambuszkardot a klub biztosítja az első pár edzésen. Ha a szándék komoly, akkor kell egy bambuszkardot venni. Ez könnyű, interneten is lehet rendelni, de a dojo-ban mindig tudnak segíteni egy olcsó, kezdő shinai beszerzésében. A hakama-vizsga után kell venni egy gi-t és egy hakama-t, ezek között vannak olcsóbbak és drágábbak is, de a dojo-ban szintén tudnak segíteni a megfelelő kiválasztásához. A páncélt sem feltétlenül kell majd megvenni, a klubtól minimális összegért lehet bérelni. Persze, a legtöbb kendósnak saját páncélja van, de mire ide eljut valaki, már tudja, hogy ez az ő világa és már pontosan tudni fogja, hogy milyenre lesz szüksége.
„Oké, ez a szöveg tényleg meggyőző volt, és én sem vagyok papírból, elmegyek és kipróbálom! De mégis: mi a legnehezebb a kendóban?”
A legnehezebb dologgal minden edzés kapcsán szembesülni fogsz. Fel kell venni a táskát, ki kell lépni az ajtón, és elindulni edzésre. EZ a legnehezebb dolog! Minden más jön magától. És az edzés végén már várod majd a következőt.